Kávékészítés profi kávégép nélkül
2020 Sze 16 By bius 0 comment

Kávékészítés otthon, munkahelyen vagy akár utazás közben. Mindannyian szeretnénk, ha ezekben a helyzetekben is finom, élvezhető kávékat fogyaszthatnánk. Persze, nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint a baristák, hogy a munkahelyükön minden adott ahhoz, hogy megteremtsék a legjobb italokat. 😊

Ahhoz, hogy magadnak is jó kávét készíthess nem kell rögtön a pénztárcád mélyére nyúlnod. Egy kis kereséssel, tanulással és a megfelelő eszközök beszerzésével máris csak egy lépésre vagy a tökéletes kávétól.

Amit fontos tudni, hogy a legtöbb kávégépet helyettesítő eszközzel nem fogunk eszpresszót készíteni. Ezek leginkább filter kávés módszerek, amikkel, közismert nevén „hosszú kávét” kapunk. De nem kell rögtön megijedni, azoknak sem, akik elfogult eszpresszó pártiak. Igyekszünk megmutatni minden olyan módszert, amivel közelebb kerülhetünk a várt eredményhez.

Ami alapvető eleme lesz most is, mint mindig a jó kávénak, a megfelelő összetevők, ezen belül is a mennyiségük és minőségük. Gondolunk itt a vízre, illetve a kávéra. A legjobb mennyiségi irányadó, ha személyenként 200 gramm vízzel (igen, grammal mérjük jelen esetben a folyadékot is) és 15-18 gramm kávéval számolunk. A víz lehetőleg legyen tisztított, szűrt víz. Ha nincs otthon víztisztítónk, vásároljunk palackozott vizet. A kávéról persze nehéz lenne megmondani, kinek mi a jó, de azért egy-két irányelvet betartva nem nyúlhatunk mellé. Járjunk utána a következőknek, amikor szemes kávét vásárolunk:

  • termőterület,
  • kávéfajta sajátosságai (arabica/robusta, ízjegyek),
  • pörkölés fokozata és ideje,    

Ezek mellett az egyik elengedhetetlen része a kávékészítésnek, ami nem csak most, de eddig is jelen volt, ha kávéról írtunk, ez nem más, mint az őrlés pontossága. Mindig az adott eszközhöz megfelelő szemcseméretet kell használnunk, persze lehet próbálkozni, hogy mi történik, ha eltérünk ettől. És végül, de nem utolsó sorban az eszközök, amiket megvásárolunk, legyenek mindig jó minőségi üveg, acél termékek.

French press

Eredetéről többféle legenda is kering a nagyvilágban, mind az olaszok, mind a franciák magukénak vallják ezt a sokoldalú szerkezetet.

Hazánkban még nem igazán elterjedt, és akiknek van sem feltétlen értenek egyet abban mire is való pontosan. Készítenek benne kávét, teát, de még tejhabot is. Akármi is legyen létezésének valódi célja, mindenképp hasznát veszed, ha van belőle egy a konyhában.

Ez az eszköz egy nagyon egyszerű és gyors módja annak, hogy kávéhoz jussunk. Felépítését tekintve egy üvegkancsó, aminek a tetejéből középen egy fém rúdra erősítve, 3 fajta szűrő sorakozik. Ez a három fajta szűrő gondoskodik arról, hogy a zacc a kancsó alján maradjon kiöntéskor.

Ha skálázni szeretnénk az itt következő eszközökhöz szükséges szemcseméretet, akkor a french press-hez fogjuk a legdurvább fokozatú őrleményt használni. Öntsük a kancsó aljába az őrölt kávét, majd töltsük fel megfelelő mennyiségű 91-96°C-os vízzel. Hagyjuk állni 4 percig, majd a dugattyút toljuk le lassan a kancsó aljáig. Amennyiben lehetőségünk van rá, töltsük le minél hamarabb a kávét a zaccról, hogy ne keseredjen meg.

Csöpögtetős kávés eszközök

A csöpögtetős módszernek több változata is van. Ezek közül a leggyakoribb a HARIO V60, amit köznyelvben csak V60-nak nevezünk.   Ez az eszköz két részből áll, egy kiöntőből és egy tölcsérből. Elérhető 1 vagy több személyes kivitelben, mind a tölcsér, mind a kiöntő. Szükségünk van hozzá filterre, ez egy ehhez kialakított papírfilter, mely nem hagy semmilyen kellemetlen utóízt a kávéban. Az őrleményünk a skálán elhelyezve „közepes” szemcseméretű legyen. Az arányok, paraméterek ugyanazok, mint az előzőekben. Melegítsük fel a vizet, közben helyezzük a papírt a tölcsérbe, de mielőtt belekezdenénk forró vízzel öblítsük át a filtert és a kiöntőt is. Vegyünk magunkhoz egy időmérő eszközt is a tökéletes eredmény eléréséhez. Tegyük bele a kávét a tölcsérbe helyezett filterbe, és lassú, körkörös mozdulatokkal öntsünk 50 gramm vizet a kávéra és egy picit keverjük át, hogy mindenhol benedvesedjen az őrleményünk. Ezután fél percenként 50 gramm vizet hozzáöntve haladjunk. Amint elértük a kívánt mennyiséget várjuk meg míg teljesen lecsöpög a kávénk és már fogyaszthatjuk is. A V60 az egyik legjobb filter eszköz. Nagyon finom, ízekkel teli, kicsit „teás” kávét kapunk. Könnyed délutáni kávénak kiváló.

A V60-hoz nagyon hasonló metódussal működő eszköz még a chemex, illetve a batch brew készítéséhez használt különböz tipusú gépek, amelyek ugyanazon az elven működnek, mint a V60, csak gépi beállításokkal.

Kotyogó

És az elmaradhatatlan klasszikus. Most kezdhetnek örülni az eszpresszó rajongók. Mert nem feledkezhetünk meg a jól ismert kotyogóról, ami meghódította egész Európát. Sikerének titka sokoldalúságában és egyszerűségében rejlik. Ezt is, mint sok mást a kávé világában, az olaszoknak köszönhetjük. Bialetti 1919-ben indult útjára és azóta is töretlenül készíti számunkra a mostanra már professzionális gépeket. Az újabb típusú kotyogók között már olyat is találunk, amelyek nyomásszabályozóval vannak ellátva, így a crema-ról sem kell lemondanunk.

A kísérletező kedvűek próbálgathatják, milyen különbségeket okoz, ha mondjuk kevesebb/több vizet vagy kávét használnak, illetve az őrlemény finomságával is bátran lehet játszani.

Egy jó tanács, tölts forró, de legalábbis meleg vizet a tartályába, ezzel elkerülve a hosszú hevülési idő által okozott kellemetlen égett ízt.

Ezek mellett persze, rengeteg módon készíthetünk magunknak jó kávét. Igyekeztünk azokat a módszereket összegyűjteni, amelyekhez az eszközöket könnyen beszerezheted te is és elsajátíthatod a hozzájuk szükséges tudást.  Válaszd ki a kedvedre valót és kezdj el kísérletezni. Meglátod, jó élmény lesz, amikor egy aprócska változtatással nagy különbséget alkotsz a kávédban.