A kávé a világ nagyvárosaiban
2020 ápr 05 By Barista Center 0 comment

Hamburg

Németországban a kávé egyet jelent a boldogsággal és egészséggel. Szinte szinonimája a lazításnak és kikapcsolódásnak. A nap minden szakában fogyasztják, bár étkezések után ritkaság.

Minden nap egy figyelmesen elkészített, gőzölgő csésze kávéval kezdődik, majd ezt követheti a reggeli. Fontos a nyugodt légkör, a szépen terített asztal és a friss kenyér. A nap további része sem maradhat kávé nélkül, legyen az a munkahelyen, vagy másutt. Rengeteg különböző kávézó tarkítja az utcákat. EisKaffe helyeken süteménnyel szolgálják fel az italt, de népszerűek a Seth-kaffe elnevezésű „kávé bárok”, ahol magas asztalok mellett állva figyelheti az ember az utca forgatagát kávéját szürcsölgetve. Délután 5 óra felé pedig elérkezik a tökéletes időpont barátaink megvendégelésére, ez ugyanis a Kaffeeklattsch, a kávéivás és csevegés órája.

Bár a hagyományos kávénak ma is a filterkávékat tekintik, kezd elterjedni az espresso fogyasztás is, a kávétejszínt pedig egyre inkább felváltja a tej fogyasztás. Széles körben elterjedt a termosz használat, hiszen a németek külön figyelmet szentelnek a kávé hőmérsékletének is.

London

A brit hétköznapokban a kávé szerepe egyszerű: serkentő hatás és teljesítmény növelés. Az ízek és aromák háttérbe szorulnak, az idő és hely szűke pedig rásegített az instant kávé hatalmas népszerűségére, aminek elkészítéséhez csak a teázáshoz úgyis használt vízforralóra van szükség.

Hétvégén azonban, mikor több idő áll rendelkezésre, változik a helyzet. Ilyenkor szokások lépnek előtérbe és a kávé jelenthet igazi örömöt a kapkodás helyett. Elterjedőben vannak olyan bárok, amik igazi kávézó-hangulatot kínálnak a vendégek nagy örömére. Bár a tradicionális teázást nem helyettesítheti, a nagy britanniai kávé fogyasztás egy igazán modern és világpolgári élmény.

Nápoly

Valószínűleg Nápoly rendelkezik a világ leggazdagabb egyedi kávé-kultúrájával, ami saját elméleti és filozófiai elképzelésekkel rendelkezik a kávé fogyasztását és felhasználását illetően. Otthon a kávét különleges nápolyi kávéfőzőben készítik, és egy a megszokottnál vastagabb falú csészéből fogyasztják (tazzulella). A szinte mindenhol jelenlévő kávézókban pedig (450 főre jut 1 kávézó), az igen koncentrált ristretto az elterjedt választás, amihez még az áztatás előtt egy kevés cukrot kevernek, és egy régi-módi manuál karos gépen készítenek el.

New York

A napi első kávé minden ceremónia mentes szokás. Gépi filter kávé egy bögréből, mellé muffin vagy bagel. A gyorsaság a kulcs. A new yorki utcaképhez hozzátartoznak a sarki kávézó láncból kilépő, papír poharas kávéval az utcán siető emberek. Ez csupán üzemanyag a következő megálló eléréséig. Otthoni kávé készítésre azonban hihetetlen választék érhető el. A tucatmárkákon és ismert blendeken kívül találunk még single origin, ízesített és organikus kávékat, hogy csak néhányat említsünk. Más országoktól eltérően, nem találhatunk széles körben elterjedt kávézási szokásokat, bár az étkezések utáni fogyasztása ritka, a szabadnapokon pedig kedvelt időtöltés megszakítani a napot egy hosszabb kávészünettel, baráti társaságban.

Az Amerikában elterjedt kávénál jóval intenzívebb espresso, illetve espresso alapú italok (ESBAD – espresso based) fogyasztása különlegességnek számít. Főként olasz éttermekben, valamint kávézókban találkozhatunk velük.

Oslo

A norvég kávé alapvetően fekete, hozzáadott tej vagy cukor nélkül. A háztartásokban kezd elterjedni a filteres eljárással készült kávé. Otthonról kilépve is egyre szélesebb kör él a kávézási lehetőséggel, főleg kávézókban, így terjed az espresso és cappuccino fogyasztás. Ez a szokás az otthonokba is kezdi belopni magát. Világ szinten kiemelkedő a napi egy főre jutó kávéfogyasztás Norvégiában (illetve az egész Skandináv régióban). Átlagosan napi 5 csésze kávé fogy fejenként.

Párizs

A franciák szemében a kávé a reggel lelke. Reggelire általában filterkávét fogyasztanak, hagyományos francia péksüteményekkel. Az ebéd utáni kávénak is fontos szerepe van, szigorúan tej nélkül. A kávé igazi szerelmesei bruleries-be járnak, ahol kérésre szabják a kávé erejét és aromáját.

A Café kétértelmű szó, jelenti az italt, de magukat a kávézókat is, amik a mai napig a társas összejövetelek fontos színterei, ahogy ezt annak idején Voltaire, Balzac és Sartre is élvezhette. Széles körben elterjedt az espresso gépek használata, főleg az ország északi felében, bár az olasz espressohoz képest kevésbé koncentrált kávét szolgálnak fel.

San Francisco

A nap csakis egy pontosan elkészített kávéval indulhat, aminek precizitása bárkit büszkeséggel töltene el. A város bármely pontján található olyan kávézó, amelyik saját pörkölésű kávéból dolgozik, melyre igen büszkék. A gazdag kávékultúra valószínűleg annak is köszönhető, hogy San Francisco vezető szerepet töltött be az amerikai gourmet kávé kifejlődésében az 1980-as években. Központi szerepét ma is őrzi, széles körben hatalmas választékból válogathatnak a kávé rajongók, a széles választék sokakat sarkall kísérletezésre.

Délben a lágyabb csepegtetett kávék jellemzők, hiszen a tej és espresso alapú italok önmagukban is felérnek egy étkezéssel, később pedig jöhetnek a „mókás” kávék, amik desszertként szolgálnak. A kávézók hangulata általában otthon idéző és nyugtató. Tökéletes színtere az olvasásnak, legyen az tinta vagy pixel alapú.

Tel Aviv

Reggel a lehető legkevesebb időt és ceremóniát igénylő megoldás, azaz az instant kávé elterjedt. A munkanaphoz elengedhetetlen felszerelés. A napi többi részében azonban a kávézás mást jelent: időt, amit egymással tölthetünk. Igen gyakori, hogy órákat töltenek emberek csúcstechnológiával felszerelt kávézókban, lassan szürcsölgetett kávéval, némi sütemény, gyümölcs és egymás társaságában.

Tokyo

Hihetetlen sebességgel rohannak a mindennapok, az embereknek saját magukra alig van idejük. Nem véletlen tehát, hogy elsősorban az instant kávé örvend nagy népszerűségnek, illetve kávézókban az americano. Igen elterjedtek az ital automaták is, melyek az üdítő italokon kívül, igen nagy választékban kínálják a palackozott kávékat is (ebben a formában Japán a legnagyobb fogyasztó). Főként serkentő hatása miatt fogyasztják.

A kávé szeretők főleg kávézókban, valamint nyugati stílusú éttermekben keresik kedvenc italukat. Bár sokan túl keserűnek tartják, az espresso is egyre népszerűbbé válik.